Akvarellek. Saját utakat járóknak
Hogy is volt ez az elején a Macondoval ? Mi köze ennek az akvarellekhez és végképp egy Lech nevű osztrák sífaluhoz? Olvassatok tovább a részletekért!
Ezeknek a képeknek az elődjeit akkor kezdem el festeni, amikor a diploma utáni tévelygésben az egyik telemet a svájci-osztrák határon töltöttem Lechben, egy családi panzióban, mint Springerin. Ez a munka annyit tesz, hogy ahol feladat adódott ott kellett segítenem: felszolgálni, takarítani, darabolni stb..
A biztonság kedvéért azért vittem magammal akvarelltömböt, festéket és az ecseteimet. Ekkor már jó ideje nem festettem úgy éreztem a diplomaév és az előző 8 év művészeti képzésben töltött idő kiszívta az összes kreatív energiámat.
Az első egy hónapban elő sem vettem az eszközeimet, de ahogy közelítettünk a tél közepéhez és egyre távolabb kerültem a saját életemtől, kellett valami, amit közelebb hozza magamat magamhoz. Erős késztetésem volt a festésre, és már nagyon hiányzott, alig vártam, hogy szabadnapom legyen és nekiveselkedhessek. Gyors ütemben kezdtem neki az alkotásnak, gondolkodás nélkül, és azon kaptam magam, hogy egyre kisebbek és letisztultabbak a képek, itt született meg a Macondo gondolata a fejemben. Olyan felszabadultságot és boldogságot éreztem, amit csak függőség csillapításakor tud érezni az ember. Azt hiszem ekkor definiáltam először, hogy nem tudok alkotás nélkül élni (vagyis tudok csak nem túl jó minőségben). Innentől kezdve minden ottani szabadnapomat ezzel töltöttem, abban a biztos tudatban,ha hazaérek nekiindulok a saját utamnak.
Itthon már textilekre kezdtem festeni és háttérbe szorultak a kis képek. Tavaly akadtak újra a kezembe a Lechben készült (még kicsit ügyetlen) akvarellek, ekkor láttam meg,hogy esszenciálisan hordozzák magukon a Macondo üzenetét, ami az alkotás öröme, a tárgyak személyes történetének fontossága, és a szabad asszociációk. Újra kedvet éreztem, hogy önfeledten nekilássak papírra festeni, így készültek el az első esszenciák a Macondo részeként. A legújabb jelenleg is elérhető akvarellek, fekete-fehérben, egyesével vagy akár sorozatban szívesen szegődnek mellétek, hogy finomhangolják a környezeteteket, és arra emlékeztessenek,hogy
induljatok bátran el azokon az utakon, ami a tiétek. Hisz akármilyen kicsinek is tűnik az átjáró (az én esetemben 5x5 cm-es volt) megéri átpréselni magatokat rajta!